Benway the hard way #7 – ProjeKcts

2015. április 18. 17:11 - Rátosi Milán

00deception.jpg

Valamikor az ezredforduló hajnalán a Metal Hammerben olvastam először a ProjeKct-ekről. Hartmann „Yeti” Kristóf irt egy rövid kritikát a Deception Of The Thrush címmel kijött válogatásról. Emlékszem, 8 pontot adott rá és igyekezett egy rövid bekezdésben elintézni azt az első hallásra megmagyarázhatatlan képtelenséget, ami bepillantást enged a King Crimson történetének egyik valóban leginkább zavarba ejtő epizódjába. Az 1994 és 1996 között koncertező dupla trió (Robert Fripp – gitár, Adrian Belew – gitár, ének, Tony Levin – basszusgitár, chapman stick, nagybőgő, Trey Gunn – warr gitár, Bill Bruford dob, Pat Mastelotto – dob, ütős hangszerek) 1997 februárjában oszlott fel – az utolsó néhány próbájuk lenyomata a Nashville Rehearsals című kiadvány -, nem kis részben a dobos Bill Bruford és Robert Fripp közti zenei ellentétek miatt. Érdekes módon pont Bruford volt az, aki ezt követően felvetette egy Fripp-pel közös együttműködés lehetőségét, utóbbi magával hozta Trey Gunn-t, Bruford pedig ennek hatására Tony Levin-t, így jött létre a ProjeKct One, ami valójában a második volt a sorban. Robert Fripp végül kutatás és fejlesztés címszó alatt összesen négy alkalmi zenekart hívott életre, ezek mindegyikében a dupla trió tagjai játszottak, különböző összetételekben, a cél pedig a King Crimson következő inkarnációjának a kialakítása volt, úgy a felállást, mint a zenei anyagot tekintve. Ez a kétségkívül rendhagyó modus operandi a zenekar történetét végigkísérve nem feltétlenül meglepő, ugyanakkor rámutat a King Crimson egy elsőre nem nyilvánvalónak tűnő vonására:

A King Crimson nem egy zenekar, sokkal inkább egy idea, ami a különböző inkarnációkban tükröződik vissza. Nem egy zenekar, már csak azért sem, mert az egyetlen mindig jelen lévő Robert Fripp-et leszámítva a felállások mindig radikálisan különböztek egymástól, ráadásul ugyanez igaz a repertoárban szereplő nóták jelentős részére is. Néhány elszórt utalást, kvázi-bizonyítékot leszámítva, ebben a folytonos átváltozásban nem fedezhető fel tudatosság, sokkal inkább a körülmények összjátéka, a zenéjük fejlődési íve is inkább csak elsőre tűnik lineárisnak. A King Crimson több részre szakadása tehát fura, de érthető lépés volt, ami talán csak a zenei anyag ismeretében lehet zavarba ejtő. 1997 és 1999 között összesen négy ProjeKct létezett, nem meglepő módon nem számsorrendben követték egymást (2,1,4,3), emellett ezek margóján működött 1998 augusztusában a Radical Dance álnevű együttműködés Robert Fripp és Pat Mastelotto között. Tőlük mindössze két dal (Sabre Dance, Slow Bliss) jelent meg eddig, kizárólag digitális formátumban, valamint ide köthető a Bill Munyon és Pat Mastelotto neve alatt kijött XtraKcts & ArtifaKcts (2001)című montázslemez, amely az ebben a rövid időszakban készült felvételeket is felhasznál. A The ConstruKction Of Light-tal párhuzamosan készült ProjeKct X album (Heaven And Earth) a Crimson hatodik inkarnációjának (dupla duó: Belew, Fripp, Gunn, Mastelotto) egy valamivel zordabb árnyalatát mutatja be. Az albumot bemutató turnén 2000-ben az improvizációkat házon belül is ProjeKct X szekcióként emlegették, itt azonban már nem feltétlenül a zordabb árnyalatok kerültek a felszínre, hanem helyenként a 2003-ban megjelent The Power To Believe bizonyos témái, így ezek a rögtönzések is a ProjeKct-ekhez köthetők. 2006-ban aztán Adrian Belew és Robert Fripp álltak össze néhány koncert erejéig, ProjeKct Six néven, ez az együttműködés azonban inkább csak vadhajtásnak tekinthető, a 2011-ben megjelent az A Scarcity Of Miracles címen kijött albummal ellentétben, melynek alcíme (A Crimson ProjeKct) és az azt követő turné (már King Crimson néven), valamint a néhány hete beharangozott három új nóta ismeretében felmerülhet, hogy azt a lemezt is ide soroljuk.

A ProjeKct-ek valójában a KC folyamatos átváltozásának mélyrétegeit tárják fel, félkész zenei anyagról azonban szó sincs, csak minden korábbinál különlegesebb, egyben átmenetibb árnyalatokról. Nem megírt dalok vannak, hanem improvizációk, melyekben felfedezhetők a későbbi dupla duó bizonyos dalainak témái, ezek fejlődése. Nagyon érdekes, ahogy az egyes motívumok a különböző felállásoknál, az eltérő környezet hatására teljesen máshogy viselkedtek, ahogy az is, hogy bizonyos motívumok mennyire átalakultak, mire bekerültek a dupla duó repertoárjába. Mindenekelőtt azonban zenét hallunk, King Crimson-t, ami ennyire idegen, furcsa talán még sosem volt, bizonyos elemeit tekintve azonban nagyon is korhű, ismerős.

 

ProjeKct Two (1997. november 19.-21., 1998. március 18.- július 8.)

A ProjeKct Two (Robert Fripp, Trey Gunn, Adrian Belew) 1997 novemberében, két héttel a ProjeKct One négy napos londoni koncert sorozata előtt stúdiózott Nashville-ben, Adrian Belew (házi) stúdiójában. Belew eredetileg gitáron működött volna közre, azonban nem sokkal korábban kapott tesztelésre egy akkoriban bemutatott V-Drum szerelést a Roland cégtől, a véletlenek összjátéka folytán így dobokra váltott. A ProjeKct Two ritmikai világa ennek köszönhetően merőben más, mint a többi ProjeKct esetében: helyenként szimmetrikus, egyszerű, szabályosan áramló ritmusképletek jellemzik. A formáció az egyetlen a KC alkalmi társulásai közül, amelynek több turnéja is volt, érintve három kontinenst. A repertoárnak így volt ideje kialakulni, a koncertek megfelelő ívet kaptak, úgyis, hogy végig improvizatív zenéről van szó. Egyes motívumok, más-más címen mindegyik ProjeKct esetében feltűnnek, ezek később a dupla duó bizonyos nótáiban – ConstruKction Of Light, Into The Frying Pan, Level Five stb. – találják meg a végső rendeltetési helyüket. Nagyon jó példa erre az a félhangokat ellentétes irányba tologató téma, amely feltűnik mind a négy ProjeKct-nél (P2 – Contrary ConstruKction, P1 – 1 ii 7, P4 – ProjeKction, P3 – ProjeKction), végül az Into The Frying Pan alapjául szolgál majd 2000-ben.

Robert Fripp és főleg Trey Gunn játékához legfeljebb a korábbi Thrak improvizatív része jelenthet némi fogódzót, a motívumok gazdagságát és az általuk használt patch-ek változatosságát illetően. A visszatérő témákat leszámítva nem együtt, sokkal inkább egymás mellett játszanak, a szólókat szépen felosztják egymás között, egyikük szinte mindig kísér, majd a kíséret észrevétlenül alakul át szólóvá, a szóló kíséretté. A későbbi ProjeKct-eknél gyakrabban fordul elő, hogy az egymástól felszedegetett apró részleteket illesztik a saját témájukba, ezzel duzzasztva a darabot, itt ez inkább csak helyenként történik meg, ugyanakkor a főtémák akadálymentes visszatéréséből jól kihallani azt a jéghideg egymásra hangoltságot, ami mindig is a King Crimson sajátja volt.

 

   ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ProjeKct One (1997. december 1.- 4.)

 

A ProjeKct One (Robert Fripp, Trey Gunn, Tony Levin, Bill Bruford) zenéjét alapjaiban határozza meg a dobos, Bill Bruford jelenléte, emellett hallatszik az is, hogy a King Crimson következő inkarnációjához ez a ritmikai világ már nem feltétlenül passzol. A dupla duó zenéjének egyik legalapvetőbb aspektusa ugyanis, hogy az egyes hangszeresek képesek a saját szerepük transzformálására, jó példa erre a ritmusszekció sokszor nem egyértelmű behatárolhatósága. Bruford dobos. A ritmikai világa gazdagabb, ötletesebb, ráadásul masszívabb, mint a dupla duóban doboló Pat Mastelotto esetében, Bruford azonban kevésbé rugalmas játékos.

A ProjeKct One zenéjével egyesek a free jazzt hozzák kapcsolatba, ilyesmiről azonban szó sincs. Nagyon világos, legfeljebb időnként kevéssé egyértelmű ritmikai és harmóniai keretbe van foglalva a kvartett zenéje, a zenekar hagyományos szerepei időnként eloldódnak, de szó sincs egyidejű szólózásról. Ami a változatosságot és a szabadságot illeti, ez a felállás teljesen egyedülálló. A többi ProjeKct-ben folyton visszatérő témák, motívumok itt csak néhány helyen tűnnek fel, a koncertek (négy egymást követő estén léptek fel a londoni Jazz Caféban) dinamikai íve sem egyértelmű, Bruford és Tony Levin ritmusszekciója azonban nagyon intelligens módon tartja egyben a zenét.

Trey Gunn jelenléte talán itt a leghangsúlyosabb a King Crimson-beli pályafutása során. Gunn nem elsőrangú szólista, a szólói rendre rövid egységekből épülnek fel, amelyek önmaguk neuralgikus pontját keresik, de ahogy elérik, Gunn fókusza eloldalog a következő egység irányába, a kohézió pedig gyakran hiányzik. Ezen a négy koncerten jócskán találni ellenpéldákat, ezek csúcsa egyértelműen a 3 i 2 (a harmadik koncert első szettjének második improvizációja), itt Gunn nagyon okosan bánik a dinamikával, komótosan építi fel a dallamokat, ráadásul végig odafigyel az őt kísérő Fripp-re és a ritmusszekcióra.

A ProjeKct One különlegességét mindenekelőtt a ritmusszekció adja, végig könyörtelen, fölényesen higgadt alapozásuk mellett a zene képtelen megbotlani, vagy akár csak pillanatokra is eltévelyedni. Az improvizációkban néha, nagyon halvány visszhangként ott van a Lark’s Tongues In Aspic lemez, és annak a korszaknak a rögtönzési metódusa, itt azonban mindvégig Robert Fripp az, aki megmagyarázhatatlan jelenlétével egyben tartja a zenét.

  ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ProjeKct Four (1998. október 23. – november 2.)

 

Az 1998 őszén az Egyesült Államok nyugati partján turnézó ProjeKct Four (Robert Fripp, Trey Gunn, Tony Levin, Pat Mastelotto) volt az első a KC házon belül létrehozott zenekarai közül, ahol megjelentek azok a modern (drum ’n bass, jungle etc.) hatások, amik Pat Mastelotto doboshoz köthetők, és amik diszkrét formában épültek be a következő King Crimson zenei szövetébe. A ProjeKct Four zenéjében a hagyományos zenekari szerepek már kezdenek feloldódni, ennek legfontosabb eleme – egyben a későbbi dupla duó egyik lényegi aspektusa -, hogy a ritmusszekció nem mindig egyértelműen körülhatárolható. A ProjeKct Two esetében a szólista és az őt kísérő váltogatták egymás helyét, itt azonban már nem lehet meghatározni az egyes zenészek konkrét szerepét, legfeljebb a pillanatnyi helyzetüket, az ugyanis folyton, észrevétlenül és teljes természetességgel váltakozik.

A formáció hangzásvilága helyenként brutális, a mélyek – különösen Tony Levin esetében – iszonyatosak, a korábbról ismerős motívumok ebben a hangzásvilágban pedig teljesen máshogy viselkednek. A ProjeKct Four-nál jelenik meg a Seizure című téma (eredeti nevén CCCCCC’s), amely aztán 2000-ben is feltűnik több rögtönzésben, valamint a Ghost, ami azonban csak utólagos elnevezése azoknak az improvizációknak, melyek egy része később is előkerül (mint a The Power To Believe Tour Box-on megjelent Super Slow), más részük Masque címen fut a következő ProjeKct-nél, néhányan pedig pusztán a pillanat szülte reakciók, melyek elsődleges motorja a dobos Pat Mastelotto. A hangzás nem csak durva, végtelenül elidegenedett is, azonban ez az első olyan ProjeKct, ahol nem csak a későbbi King Crimson témái jelennek meg, de már felsejlik annak koncepciója is. 

   ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ProjeKct Three (1999. március 21. – 25., 2003. március 3.)

 

A ProjeKct Three (Robert Fripp, Trey Gunn, Pat Mastelotto) már csupán egy lépésre, ugyanakkor beláthatatlan távolságra van a King Crimson hatodik inkarnációjától, mely alig egy évvel később lépett színpadra. A ProjeKct Four-ral való kapcsolat sokkal nyilvánvalóbb, a hangzásvilág azonban kevésbé durva, mélyebb tónusú, a trió felállásnak köszönhetően pedig a hangszeresek helyzete rögzítettebb, ugyanakkor bizonyos pillanatokban nem egyszerűen eloldódik, hanem mintha maguk a szerepek szűnnének meg. Az előző felálláshoz hasonlóan itt is Pat Mastelotto ritmikai kalandozásai rajzolják fel a rögtönzések ívét, a téma - szóló - téma felépítés - az egyetlen kivétel ProjeKct One-t leszámítva – itt is meghatározó, azonban bármennyire elkülöníthetők az egyes rögtönzések a ProjeKct Three nagyobb egységekkel dolgozik. Az improvizációk sokszor egymásból következnek, a valós dinamika pedig ebben a folytonosságban tükröződik vissza. Robert Fripp és Trey Gunn játéka, hangzásai már egyértelműen a következő évek irányába mutatnak, ahogy a témák kiérleltsége is. A King Crimson következő felállásának koncepciója eddigre megszületett.

2003 márciusának elején aztán egyetlen koncert erejéig ismét összeállt a ProjeKct Three társulata – a King Crimson amerikai turnéjának alexandriai állomása előtt Adrian Belew beteget jelentett, így végül trióban léptek színpadra, egy részben a Crimson repertoárjára épülő, részben a semmiből születő program előadása erejéig. 

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ProjeKct X (2000)

 

Robert Fripp definíciója szerint a King Crimson hatodik inkarnációjának, vagyis a dupla duónak (Adrian Belew, Robert Fripp, Trey Gunn, Pat Mastelotto) a lényege, hogy zenészek szerepe teljesen képlékeny: négy szólista, négy trió, hat duó. A zene karaktere a zenészek éppen betöltött szerepének, helyzetének folytonos megváltozásában kel életre. A ProjeKct X egyetlen lemeze (Heaven And Earth) a ConstruKction Of Light idején készült próbatermi felvételek gyűjteménye, azonban szintén idesorolhatóak a 2000-ben lezajlott turnén játszott improvizációk is. Ezek egy része később aztán a The Power To Believe lemez bizonyos dalaivá alakult, mások észrevétlenül simultak bele a King Crimson repertoárjába. 

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ProjeKct Six (2006. október 5. – 8.)

 

A ProjeKct Six (Robert Fripp, Adrian Belew) valójában csak a neve okán kötődik a King Crimson korábbi, kutatás és fejlesztés címszó alatt létrejött belső formációihoz. A kísérlet ezzel együtt is figyelemre méltó. Adrian Belew ismét V-Drum-on játszik, erre kerülnek absztrakt feltétként Robert Fripp soundscape-jei. A duó mindössze négy rövid koncertet adott a Porcupine Tree előzenekaraként, lett volna még további három fellépésük 2006 novemberében Japánban, Adrian Belew azonban egyéb okok miatt otthon maradt, végül Fripp adott három szólókoncertet.

A ritmusképletek ismét egyszerűek és szimmetrikusak, tempójuk általában lassú, Fripp sounscape-jei pedig az ebben az évben előkerült furcsa, absztrakt vonalon mozognak, maga a repertoár is részben ezekre épül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://benwayrecords.blog.hu/api/trackback/id/tr587378614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.